"Hiszem, hogy ha nagynevű, régi mesterek hangszereinek hangját visszaadom, a lelkük is visszatér."

Eng / Hun

Különösen büszke vagyok arra, hogy ötven év óta –élő mestertől - tőlem rendelt először magyar zenekar hangszert, s 1999-ben a „Tíz Kiemelkedő Fiatal Magyarországon” nevű pályázat első díját nyertem a honi nagybőgőkészítés és restaurálás felélesztéséért.

 

Örömteli feladat számomra, hogy nemzetközi nagybőgős találkozókon és főiskolán előadásokat tartok hangszerkészítés és restaurálás témakörben, s az idő előrehaladtával a munka mára már hivatássá vált.

 

Az elmúlt huszonöt évben közel húsz tanítványom közreműködésével egy nemzetközileg elfogadott restaurálási technikát fejlesztettünk ki: a Barnabass metódus Ausztriától Norvégiáig, az Egyesült Államoktól Osakáig ismert.

 

2010-ben a szakmában eltöltött harmincadik év megkoronázásaként felkérést kaptam egy önálló kiállítás megrendezésére a budapesti Művészetek Palotájában, s 2011-ben szakmai továbblépésként Berlinben nyitottam üzletet.

 

 

 

 

Hangszerek iránti vonzódásom, zenei készségem, muzsikus családi identitásból fakad. A mai napig játszom nagybőgőn, csellón, basszusgitáron.

 

Hangszerészinasként 1980-ban álltam először gyalupadhoz, Temesvári Péter mesterem irányításával tettem sikeres segédvizsgát, továbbá elméleti tudásomat egykori tanáromnak, Semmelweis Tibor tanár úrnak köszönhetem.

 

Fiatal segédként Menich András műhelyében dolgoztam, ahol hangfizikával és rezgéstannal is foglalkoztam.

 

1988-1991-ig a mesterember-várományosok évszázados hagyománya, a vándorévek következtek: Németországban, Hollandiában, Franciaországban dolgoztam – s immár határozottan kijelenthetem, ezekben az években jegyeztem el magam véglegesen a nagybőgővel. Vándoréveim befejeztével, szakmai gyakorlattal és európai kapcsolatokkal felvértezve tértem haza, s itthon 1992-ben végre saját műhelyt alapítottam.  1996-ban szereztem mesterlevelet Sáránszki Pál műhelyében.

 

 

A szakma rangos elismeréseként 2012-ben a Köztársasági Elnök Magyar Ezüst


 

 

Érdemkereszttel tüntetett ki, majd 2013. decemberében a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Ezüst Koszorús Mesterré nyilvánított.

 

A családi hagyományt folytatva örömmel tölt el a tudat, hogy immár Adorján fiamnak adhatom át a stafétabotot, aki nemrégiben igencsak rákapott a jávor illatára és a habos fa tapintására, Ráhel lányom pedig a műhely profiljának és designjának kialakításához járul hozzá.

 I really believe in the return of the double bass's soul - by giving back their sound.

TEVÉKENYSÉGI KÖREIM

  • Új nagybőgők, csellók készítése. A zenekari modellektől kezdve, a professzionális szólóhangszerekig.
  • Jazz bőgők, kópiák építése, egyéni elképzelések megvalósítása.
  • Régi, romos állapotban lévő hangszerek teljes restaurálása.
  • Már nem javítható hangszeralkatrészek cseréje korabeli anyagokkal, korhű kivitelezéssel
  • Szakszerűtlen javítások helyreállítása.
  • Különböző esztétikai károsodások kijavítása: /a hangszerre került idegen lakkrétegek eltávolítása, lakkretusálás, kopott felületek konzerválása/.
  • Finom hangszerakusztikai és játéktechnikai beállítások.

What is our one of the main emphasis?

 

We work of high quality natural drying wood. There are 25 years old drying pieces, but a really special and rarity type, the 100 years old drying wood is also used.

COPYRIGHT BARNABASS